Az egyik leggyakoribb emberi kapcsolati és egyben kommunikációs probléma, a ki nem mondott szó, az elhallgatott vélemény, a ki nem mutatott érzelem, indulat. Az ilyen működésmódot használó párkapcsolatokat képes egyenesen megsemmisíteni ez az érzelmi elfojtás. Talán már ismerős a szó: "konliktus-kerülő"-típus, igen ezt mondják azokra a személyekre, akik láthatóan mindent megtesznek azért, hogy elodázzák, vagy esetleg teljesen ellehetetlenítsék a harag, az indulat felszíni megjelenését egy társas helyzetben. 

Valójában itt egy kicsit többről van szó, mit a konfliktus elkerülésének követéséről. Bizonyára valamikor gyermekkorban alakul ki ez a fajta, nem igazán adaptív megküzdési mód. Amennyiben az egyik, vagy esetleg mindkét szülő hangosan veszekedett, vagy talán fizikailag is bántalmazta a gyermeket, akkor ő ezektől a heves dühkitörésektől olyan szintű félelmet élhetett át, amely a későbbiekben is meggátolja benne a düh szabad megélését. 

A másik torzító gyermekkori minta, amikor a düh egész egyszerűen tiltó listára kerül a családi értékrend szerint. Lehetséges, hogy az ilyen szabályrendszert alkotó szülők maguk is bántalmazott gyerekek voltak, és nincs egészséges forgatókönyvük a düh és harag megélésére. Ezért a családi kódexben csak a "szép, vagy passzív dolgok" elfogadhatók, mint a "boldogság", "öröm", esetleg a "szomorúság", csüggedés", de semmiképpen nem a "harag". Az ilyen környezetben felnövő gyermekben rögzülhet ez az értékrend, és később felnőtt korában sem talál módot haragja, indulatai kifejezésére. 

Az igazi gond akkor kezdődik, amikor valaki olyannyira azonosul ezzel a haragot nem vállaló viselkedésmóddal, hogy már észre sem veszi a folyamatot, amely során csalódottságát, frusztrációját nem kifelé, hanem befelé éli meg. Mindeközben jóval több energiát mozgósít ennek elfedésére, mint amennyire ahhoz lett volna szüksége, hogy kifejezze, megélje. Valójában ez a lelki folyamat lehet sok krónikus fizikai betegség melegágya. A következőkben egy olyan meditációs gyakorlatot írok le, amelyben tudatosulhat ez a fajta működésmód, az ehhez társuló érzelmek, és indultok, valamint felszínre bukkanhatnak olyan emlékek, amelyek a kialakításában vettek részt. Kérlek, csak akkor gyakorold, ha kellően felkészültnek érzed magad ahhoz, hogy kellemetlen emlékeiddel, vagy nehézségeiddel szembenézz.

A mindfulness gyakorlatok egyik alapeleme, hogy intenzíven "jelen vagyunk". Azaz mindenféle érzelemben, körülményben, érzésben teljességgel benne vagyunk. Nem próbálunk eltávolodni, megváltozni, hanem megéljük,és figyeljük, átéljük a történéseket. Természetesen azok számára, akik nem meditálnak, vagy nem rendszeres mindfulness gyakorlók, nagyon nehéz lenne ezt a harag vagy düh érzelem megjelenésekor alkalmazni.

Azonban egy pár perces csendes szemlélődéssel felidézheted a legutóbbi olyan helyzetet, amikor lenyeltél valamit, amikor magadban tartottál egy szót, egy grimaszt egy érzést. Ha megvan ez az élmény, és fel tudtad idézni a teljes jelenetet, amiben ez megtörtént, próbáld meg felidézni az akkor érzett érzést is.

Próbáld meg felidézni, milyen gondolatok voltak akkor a fejedben, milyen érzések lelkedben, milyen érzések tűntek fel egy -egy pillanatra, és milyenek vertek teljesen tanyát benned, akár napokra, vagy talán hónapokra is. Most csupán azt kell gyakorolnod, hogy nem futsz el az érzésed elől, hanem kitartasz benne, bármennyire kellemetlen is. Nézd és érezd is őket szépen csendben, próbáld megtalálni, hogy milyen érzésekhez, milyen gondolatok kapcsolódnak, akár a múltadból, talán valami emlékből, vagy valami hasonló élményből.

Ahogy így szemléled őket az is lehet, hogy a kellemetlenségük kissé alábbhagy, de az is előfordulhat, hogy felerősödik. Ez csupán attól függ, hogy mennyire volt ez a helyzet nehéz számodra, vagy éppen milyen alapállapotban vagy. Ha kitartóan csináltad a gyakorlatot, bizonyára olyan felismerésekre jutsz magaddal, és ezzel a működésmóddal kapcsolatban, amiket eddig nem vettél észre.

Most, hogy tudatosítottad ezt az elfojtásra törekvő érzést, az a legfontosabb, hogy fogadd el ezt a működésedet, és próbálj meg együttérzést táplálni magad iránt. Gondold el, hogy mindezt azért hoztad létre magadban, hogy valamitől megvédd magad, és akkor, amikor ez létrejött, ez volt számodra a legelérhetőbb, legjobb eszköz. Tehát nagyon is elfogadhatóan cselekedtél, és most ,hogy tudatosítottad ezt a folyamatot, máris rengeteget tanultál belőle. Így egyáltalán nem volt haszontalan, és talán szükséges is ahhoz, hogy új képességeket fejleszthess ki magadban.

Erősítsd meg magadban ezt az önelfogadást, és önszeretetet, mert ez teszi lehetővé a helyzet mélyén megbúvó félelmed feloldását. Ahogy ez oldódik, egyre nagyobb esélyed van arra, hogy a következő hasonló helyzetben, már nem félelemből, hanem a legmélyebb önmagadból reagálsz.