spirituális pszichológia

2018.02.21

A spiritualitás évezredek óta része az emberi létezésnek, mozgatórugója bizonyos kultúráknak, és minél inkább természetközeli népekről, népcsoportokról beszélünk, annál inkább része a hétköznapi életnek. Az utóbbi évtizedekben egyre inkább "divatossá" vált spirituális dolgokkal foglalkozni, "azzá válni", és sajnos ezzel együtt egyre felszinesebbé, egyre zavarosabbá is vált a szó tartalma. Vannak, akikben kifejezetten elutasítást vált ki, mert azt gondolják, hogy ez a vállalhatatlanul együgyű, démonikus vallási szekták gyűjtőneve, és ezzel szemben vannak, akik buzgón hiszik hogy ők mélyen spirituálisak, mert templomba járnak, vagy mert rózsafüzért, vagy malát viselnek, vagy mert ismerik valamelyik valláshoz tartozó szentírás tartalmát. ember létezésének magasabb értelmét és okát, a láthatatlan világ hatőerőinek szerepét életünkben.

A mai általános állásfoglalás szerint a spiritualitás olyan világnézeti forma, vagy formák gyújtőneve, melyek hiszik a természetfeletti erők létezését, az Ilyen értelemben minden vallás spirituális, ugyanakkor minden valláson kivüli ember is az, aki a fenti elveket vallja. Maga a szó a latin eredetű spiritus szóból származik, melynek jelentése: lélegzet. Sharon Janis "Exploring the meaning of spirituality" című könyvében arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire hasonló hangzású a "spiritual" szó az "inspire" (belélegez, megihlet) és "expire" (kilélegez, elmúlik) szavakhoz. Ami meglátása szerint nagyon is helyénvaló, hiszen amikor a lélek megtelik spirituális energiával, mély ihletettséget élünk meg, és amikor a spirituális energia végleg elhagyja testünket, itthagyjuk a földi világot. Kétségtelen, hogy a spiritualitás fogalma szoros összefüggésben van a levegővel, ami könnyű, láthatatlan, illékony, ugyanakkor nélkülözhetetlen.

A spirituális ÉN létezése minden emberben univerzálisan létező, és semmiképpen sem vallás-függő. Valójában sokkal több köze van a napjainkban rohamosan fejlődő kvantum-fizikához, az energiarendszer-elméletekhez, és a tudat, tudatosság tudományos kutatásaihoz, mint vallásosságot színlelő gurukhoz, vagy tömegmanipulációt alkalmazó egyházakhoz. Amiben különbözünk, az az, hogy mennyire használjuk, fejlesztjük, tápláljuk ezt a spiri-énünket.

A megértéséhez természetesen könnyebb az út segítőkön, csoportokon, tradíciókon keresztül, de a lényeg mindig legbelül, bennünk történik.

A "legbelül" természetesen csakis befelé figyeléssel érhető el, melynek gyakorlására a legtermészetesebb, mindig kéznél lévő módszer a meditáció. Tudom, sokan elkezdtek már valamilyen meditációs gyakorlást, de azt is tudom, hogy nagyon sokan el sem tudják képzelni. Ennek számtalan oka van, részben társadalmi, gazdasági, földrajzi okok, de természetesen nagyon sok belülről fakadó gát, ellenállás húzódik meg amögött a tény mögött, hogy elutasítjuk ezt a legintimebb együttlétet önmagunkkal. Mert a meditáció nem más, mint a folyamatosan kifelé irányuló fókuszt befelé terelni, visszahúzódni a legbelső önvalónkba, érezni, érteni, amit ott látunk, majd tapasztalatainkat - amennyiben szükséges - átszivárogtatni az éber tudat felé. Valahogy így, ebben a folyamatban születhet meg az önismerő, öntudatos, öngyógyító énünk..

Spiripszichológia vagy pszichospiritualitás?

Az első halmazunk a nagyobb, ősibb, megfoghatatlanabb spiritualitás, a másik a frissebb, fiatalabb, kisebb, de sokkal konkrétabb, tudományfókuszú pszichológia. A két halmaz metszetében indult fejlődésnek és vált egyre szerteágazóbbá egy olyan irányzat, vagy viszonyulás, amely kultúráktól függően különböző arányban és mélységben teret enged a spiritualitásnak a pszichológián belül. A megfogalmazásomból érezhető, hogy az alapvető aktivitási tér a pszichológiában van, azaz a pszichológia térfelén zajlanak ilyen irányú kutatások, illetve a pszichológiai tanácsadásban, terápiákban jelennek meg a spirituális elemek. ( A spiritualitásnak nincs szüksége a pszichológia jelenlétére, amely létezésével vizsgálati területet, viszonyítási rendszereket, eszközöket kínál fel tudományos vizsgálódásra és használatra.)

Viszonyuk kicsit olyan mint a mester és tanítványé. A spiritualitás ősi bölcsessége kifürkészhetetlenül újabb és újabb kérdéseket, utakat, tanításokat közvetít, melyet a jó tanítvány megfelelő alázattal, és alapos ismereteivel próbál az aktuális tudományos paradigmába beilleszteni.

Ez a dolog egyáltalán nem új keletű. A pszichológia tudománnyá válása szorosan összefügg a pszichoanalízis megjelenésével, és már rögtön ott is vagyunk Jungnál, kinek fogalomrendszere a mai napig hat, és egyre népszerűbb a legtöbb tudományos gondolkodó körében is. Gondoljunk csak a kollektív tudattalanra, vagy a szinkronicitásra, melyek kezdenek teljesen hétköznapivá válni, máshogy talán nem is érthetnénk meg mai életünket. És pont ebben van a spiritualitás és tudomány újkori karöltésének lényege, hogy mindenki számára elérhető, megérthető válaszokat, útmutatásokat tudjanak adni az egyre kaotikusabbá váló, fizikalilag ellustító, érzelmileg, értelmileg túlterhelt világunkban.